Expo
2020-ban, első ízben rendezzük meg a harcművészeti és küzdősport expot Szekszárdon.
Harcművészeti és küzdősport Expo
2020-ban, első ízben rendezzük meg a harcművészeti és küzdősport expot, Szekszárdon. Régi tervünk volt ez, melyet idén megvalósítunk, köszönhetően, többek között a Szekszárdi HACS közreműködésével benyújtott, és elnyert támogatásnak. Az egész napos rendezvény során több stílus, több különböző módon bemutatkozik be. Így a résztvevők nemcsak bemutatókat láthatnak, de csatlakozhatnak is kis csoportos vagy nagy, közös edzésekhez, és a nap végén betekinthetnek az egyes ágak versenysportjának világába is, bemutató mérkőzések révén. Szerettünk volna több korosztályt, valamint haladó küzdősportolókat és teljesen kezdőket is egyaránt megszólítani, így az edzéseket is eszerint állítottuk össze.
A rendezvényt színesítendő, kiegészítő szolgáltatásokat is felvonultatunk, ezzel is még teljesebbé kívánjuk tenni az expo kínálatát. Jelen lesz gyógytornász, dietetikus és masszőr is, akikhez előzetes bejelentkezés alapján lehet időpontot foglalni. Lehetőség lesz sporteszközök vásárlására is, valamint ki lehet próbálni az air-softot is. Azok számára, akik kis gyermekkel érkeznek, és szeretnének részt venni valamely edzésen, segítséget nyújt a gyermek foglalkoztató, ahol rengeteg játék várja majd a kicsiket.
A rendezvényre való belépés díjtalan, a küzdőtéren tartott eseményeken való részvétel szintén. A kis csoportos edzéseken való részvétel, illetve a kiegészítő szolgáltatások igénybevétele (ezekről később adunk részletes információt) előzetes regisztrációhoz kötött, és díja készpénzben, a helyszínen fizetendő vagy előre utalható.
Előzetes regisztráció a kis csoportos edzésekre: info@aliscatkd.hu
Támogatók
AZSUVI KFt.
Köszönjük a támogatást!!!
Árak
Belépés: díjtalan
Küzdőteres edzéseken való részvétel, bemutatók és mérkőzések megtekintése: díjtalan
Gyermekfoglalkoztató igénybe vétele: díjtalan
Gyorsrúgó versenyen történő nevezés: díjtalan
Kis csoportos edzések /előzetes regisztrációhoz kötött/:
– egy edzésen való részvétel: 1 000 Ft
– 2 vagy több edzésen való részvétel: 2 000 Ft
Dietetikus /előzetes regisztrációhoz kötött/:
– in-body (testösszetétel-elemzés): 3 000 Ft
– személyes tanácsadás: 7 000 Ft
– személyes tanácsadás étrend összeállítással: 10 000 Ft
Gyógytornász /előzetes regisztrációhoz kötött/: egyeztetés alatt
Masszőr /előzetes regisztrációhoz kötött/:
– masszázs – kb 25-30 perc: 2500 Ft
– kinezio tape ragasztás (Nasara tape): 1800 Ft
Sport tape: 2500 Ft
Air-soft: pisztollyal 1 tár és karabéllyal 10 lövés: 700 Ft
Utalási adatok:
Alisca Taekwondo Klub, Takarékbank
71900058-10035412
A megjegyzésbe kérjük feltüntetni a regisztrált személy(ek) nevét, hogy összevethető legyen az e-maillel.
A számlát, a helyszínen, a bejáratnál lehet az edzésen való részvételre jogosító karszalaggal együtt átvenni.
Sportágak
Boksz – Gál Miklós, Halász Gábor
A szekszárdi Unio Box Team Utánpotlást Nevelő Box Club 1992-ben alakult! Két edzője Gál Miklós és Halász Gábor. Taglétszámunk 30-40 fő között mozog. 10 éves kortól tanítjuk a gyerekeket az ökölvívás alapjaira.
A gyerekekkel, serdülő, junior ifjúsági korcsoporttal Gál Mikós foglalkozik. A felnőttek edzését Halász Gábor, többszörös amatőr és profi magyar bajnok, interkontinentális és nemzetközi profi bajnok vezeti.
Shinkendo – Pócza Róbert
SHIN – igazi, valódi
KEN – kard
DO – út
Egyszerűen fordítva ez az igazi kard útja. Ezalatt a valós, a történelmi japán kard a katana útját, használatát kell érteni. A shinkendo nem küzdősport, hanem harcművészet. A katana tradicionális mozgásait, az „ősi” kardforgatási technikákat próbáljuk elsajátítani. Mivel nem sport, nincsenek versenyek, nincsenek küzdelmek. Mindenkinek saját magával kell megvívnia a harcot, ráadásul közvetlen visszacsatolás, versenyeredmény nélkül. Ez az első és talán az egyik legerősebb oka annak, hogy a shinkendo NEVEL.
Nem vagyunk szamurájok, nem is akarunk azok lenni, és nem próbálunk edzéseinken szamurájokat nevelni. Vannak azonban olyan „samuraj” értékek, amiket könnyen át tudunk venni, és könnyen tudunk azonosulni velük: tisztesség, becsület, megbízhatóság, kitartás, fegyelem, kötelességtudat, segítőkészség, hűség, stb. Azt hiszem, hogy nem árt, ha a mai fiatalok ezek közül néhányat alaposabban megismernek.
Az edzés menete:
A kardot fakardokkal, bokenekkel helyettesítjük. A boken méreteiben a katanát utánozza, súlya kisebb. Mivel a bokennel is lehet sérülést okozni, az edzéseken nagy fegyelemnek kell lennie. A mozgás mindenki számára elsajátítható. Alapító mesterünk mondta egy beszélgetés során mikor ezzel kapcsolatban kérdeztük, hogy ne gondoljuk, hogy japánban a történelmi idők szamurájai mind kardforgató tehetségek voltak. Kitartással, rengeteg gyakorlással váltak mesterekké. Az első mestervizsgának megfelelő szintre minden ember képes eljutni, csak az a kérdés, hogy mennyi időre van szüksége.
Amit a shinkendo fejleszt:
- Elsősorban a mozgás koordinációt: A mozdulatok elsajátítása közben a tanuló szembesül saját testének helyzetével, mozgási korlátaival. Sokan nem is gondolnak arra, hogy a kétkezes kardfogás mennyire akadályozza a test szabad mozgását, a koncentrációt, mivel folyamatosan kontrol alatt kell tartani a boken mozgását, és a saját testet is.
- Saját test tudat, a kéz-test-láb mozgások összehangolás: Minden pillanatban pontosan tudni kell, hogy mely részünk hol van, hogy áll és milyen irányú mozgási energiával van feltöltve.
- Küzdelem saját magunkkal: Minden mozdulatot addig gyakorolni, amíg nem lesz megfelelő, tudván, hogy tökéletes soha nem lehet, sok ezerszer megismételni ugyanazt, és nem látva, csak érezve hogy még mindig nem, ez komoly erőpróba. Ehhez fegyelem, kitartás, akaraterő kell. Sajnos azt tapasztaltam és tapasztalom folyamatosan, hogy a fiatalokból ez hiányzik.
Ezért van az, hogy bár több, mint tíz éve tartom az edzéseket, több száz ember próbálta elkezdeni a kard útját, de az első lépés után visszalépett. Jelenleg is kevesen vagyunk, mindössze 5 fős létszámmal dolgozunk rendszeresen.
Wing tsun – Kovács András Péter
A Wing Tsun egy dinamikus és robbanékony ősi kínai harcművészet, amelyet egy apáca hozott létre több száz évvel ezelőtt. Kifejlesztésében fontos szerepet játszott, hogy a gyengébb is megvédhesse magát az agresszív erősebb támadóval szemben. Si-Jo Leung Ting és Si-Fu Máday Norbert nagymestereknek köszönhetően ma már Magyarországon is elsajátítható ez a harcművészeti rendszer.
A Szekszárdi Wing Tsun Iskolát 10 éve vezeti Si-Hing Kovács András Péter, 4. mesterfokozattal rendelkező edző. Az edzéseinken kicsik és felnőttek, lányok és fiúk egyaránt megismerkedhetnek a Kung Fu technikáival, valamint elméleti hátterével.
https://www.facebook.com/wingtsunszekszard
Taekwondo – Rácz Petra
A taekwondo egyike a modern harcművészeteknek. Koreából származik, és kialakulása több, mint 2000 éves múltra tekint vissza, mára inkább versenysporttá alakult át. Bár a harcművészet szellemiségét edzéseinken őrizzük, a sportág leginkább olimpiai szerepléséről (2000 óta) és látványos, szintén versenysporttá alakult formagyakorlatairól ismert.
Mint az összes harcművészetnek, a taekwondonak is valóban harcászati múltja van, története a Korea egyesülése előtti időkre vezethető vissza, amikor ezen a területen még nagy szerepe volt a pusztakezes küzdelemnek.
2000 óta egyre inkább átalakul a sportág, egyre inkább a versenyeken és azok látványosságán van a hangsúly. Az Alisca Taekwondo Klub edzésein is a küzdelem kapja a fő szerepet, bár igyekszünk a sportág más területein is fejlődni. Az egyesület égisze alatt tartjuk az expon a funkcionális fitnesz edzést. Ez gyakorlatilag egy részben eszközös köredzés, melyen bármely edzettségi szinttel rendelkező sportoló részt vehet. Szintén egyesületünk edzője tartja az ovis taekwondot, ahol az általános mozgásfejlesztésen és játékos gyakorlatokon túl néhány rúgást és ütést is elsajátíthatnak a gyerekek, valamint a body combat névre hallgató küzdősportos aerobicot, ahol a hagyományos aerobic táncos jellegét nélkülözve, kizárólag küzdősport technikákból álló kombinációkat és erősítő gyakorlatokat végzünk zenére.
Az egyesület vezetőedzője Rácz Petra, 3. danos mester, 18 éve foglalkozik taekwondoval, versenybíró, 1 évet edzett és versenyzett Hollandiában, és edzői képességeit a sportág őshazájában, Koreában is csiszolta, néhány éve pedig más küzdősportokkal is ismerkedik. A
szekszárdi klub 7 éve alakult, azóta több, mint 60 tagot számlál, és 2 városban, összesen 5 csoportnak tartanak edzéseket.
Hétköznapi önvédelem
Egyesületünk másodedzője, Kovács Tamás vezeti a hétköznapi önvédelem névre hallgató foglalkozást, melyen csak úgy, mint a hetente megtartandó edzésein, a cél nem az, hogy egy esetleges támadás esetén a ránk támadót filmbe illő módon megsemmisítsük, hiszen ehhez sokéves gyakorlás szükséges, hanem hogy olyan technikákat sajátítsanak el a résztvevők, mellyel komolyabb edzettségi szint és harcművész múlt nélkül is ki tud kerülni egy kellemetlen szituációból.
Para-taekwondo
A parasport edzésre kimondottan testileg fogyatékos sportolni vágyókat várunk. Ez az edzés INGYENES, de előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztráció során kérjük megemlíteni a fogyatékosság típusát, hogy az oktató kellőképpen felkészülhessen. (A látássérült sportolóknak a láthatatlan harcművészet elnevezésű edzésünket javasoljuk.)
A para taekwondo edzést Kiss-Sikesdi Krisztina, korábbi magyar válogatott taekwondos, gyakorló gyógypedagógus, mozgás- és homloklebeny-terapeuta vezeti férjével, Kiss Tamással (korábbi válogatott edző, veterán Európa Játékok győztes) együtt, akik egyébként a dunakeszi Taekwondo Fanatix egyesület vezetői.
Kick boksz – Szőke Róbert
A kick box az 1970-es években alakult ki. Az all-style karatéból nőtte ki magát. Az alapítók fő célja az volt hogy ütéseket rugásokat használó távol-keleti sportokat, a japán karate, a koreai eredetű taekwondo, a kínai eredetű kungfu, valamint a thaiföldi eredetű muay thai mozgásanyagát ötvözze a boksz technikákkal.
A Combat Gym, Pakson az egyetlen kickboxxal foglalkozó edzőterem, mely kicsiket és nagyokat egyaránt foglalkoztat. Felkészült edzőink várják a sportolni vágyókat kickbox, box, vagy testformálás céljából.
Szőke Róbert a Combat Gym edzője. 6 éve foglalkozik küzdősporttal. Baján ismerkedett meg a kick boxal és muay thai-al, de a kick box lett a fő irányvonal, mely sportágnak jelenleg is aktív versenyzője. A fejlődés iránti vágya azóta is töretlen. Szeret másokat oktatni és látni rajtuk a fejlődést!
Muay Thai – Thai boksz – Eördögh Péter
A Muay thai Sziám ősi harcművészete. Modern küzdősport formájában az egyik legteljesebb full kontakt állóharcrendszer, mely az ütések- rúgások mellett engedélyezi a térd és a könyök használatát is. Jellegzetessége még az úgynevezett ” Clinch”, ami a Muay Thai belharc technikáinak összefoglaló elnevezése.
Gyerekkorom óta foglalkozom harcművészetekkel. A legendás thaiföldi Sityodtong Camp edzésmódszertanát követem. Itt kaptam trainer képzést, illetve vettem részt világbajnoki címmeccs felkészítésben edzőpartnerként.
Hikari Aikido Egyesület
Egyesületünk közel húsz éve van jelen Szekszárd város sportéletében. Kezdetben az aikido oktatás volt a fő profilunk, majd másfél évtizede kezdtünk el foglalkozni grappling, brazil jiu jitsu és combat wrestling sportágakkal (mindhárom irányzat egyfajta ütés, rúgás nélküli, birkózó földharc szabályrendszer).
Több nemzetközi megméretetésen vettünk részt a világ számos országában, sikereinket jelzi, hogy egy junior és több veterán világbajnok is van sportolóink közt, valamint felnőtt versenyzőink is a világ élvonalában vannak.
Az egyesület vezetője Szőts Gábor, grappling és combat wrestling veterán világbajnok (aikido feketeöv, brazil jiu jitsu barna öv)
Jelenleg Szekszárdon, a felnőtt edzéseket Rőfi Gyula, veterán combat wrestling világbajnok, a gyermek edzéseket pedig Hajdu Ráhel, felnőtt vb. ezüstérmes oktatóink végzik.
https://www.facebook.com/Hikari-Aikido-Egyes%C3%BClet-195556554722939/
Karate – Varga Szabolcs, Szarka Dávid
A kyokushin karate megalapítója Sosai Masutatsu Oyama (1923-1994). 18 hónapig egymaga edzett a chibai Kyosumi hegyen, hogy tökéletesítse mozgását és elmélyedjen a karatéban. Remeteként élt egy kunyhóban, napi 12 órás kemény edzésekkel dolgozta ki a kyokushin karate alapjait.
A kyokushin karatéban a küzdelmek védőfelszerelés – gyakran súlycsoport nélkül- teljes erővel folynak. Ez egy olyan próbatétel az egyén és a test számára, mely a felkészítésben is hasonlóan kemény kihívásokat kíván. Gyakorlói a hosszú évek munkájával hétköznapi ember számára elképzelhetetlen próbatételek teljesítésére képesek. A törés és küzdőpróbák gyakran misztikusnak és hihetetleneknek tűnnek, pedig a titkuk csak a rendszeres elszánt és céltudatos gyakorlás. A kyokushin mottója:”Soha ne add fel!”
Az Atomerőmű Sportegyesület Bulldog Kyokushin Karate Szakcsoportja 1983-ban alakult. Az edzéseken jellemzően hagyományos harcművészeti oktatás folyik. A tanítás alapját a mindig felkészültnek lenni elv adja. Ennek során a test módszeres felkészítése zajlik a várható kihívásokra. Legyen az vizsga, verseny vagy bemutató. Minden korosztály képviselteti magát edzéseinken 6-tól 50 éves korig. A rendszeres közös gyakorlás egy jó hangulatú, családias csapattá kovácsolta össze a harcosokat.
Az edzések Pakson a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában zajlanak heti három alkalommal. A hátteret a zavartalan működéshez az Atomerőmű Sportegyesület biztosítja részünkre.
A rendezvényre Varga Szabolcs és Szarka Dávid készítette fel a résztvevőket. Mindketten többszörös hazai és nemzetközi kupák és bajnokságok győztesei és helyezettjei.
Military Close Combat – Török Árpád
Török Árpád vagyok, több harcművészeti és küzdősport ismerettel rendelkezem. Katonai kiképzőként tevékenykedem a szentendrei Altiszti Akadémián.
Modern Military Close Combat, egy olyan modern felfogású katonai közelharc, amely ténylegesen a harctéri technikákra helyezi a hangsúlyt! “Nincs misztikum, csak az egyszerű valóság (technikák)!”
https://www.facebook.com/1.Reaper.Tactical/
Kiegészítő szolgáltatások
Gyermekfoglalkoztató
Kézműves foglalkozás és játszószőnyeg várja a kis gyerekeket, óvodapedagógus közreműködésével, 10.00-kb. 17.00 óráig.
Dietetikus
Kőrösi Éva: Dietetikusi végzettségemet 2015-ben szereztem meg, a SOTE-ETK karán, majd 2019-től végzem posztgraduációmat a Testnevelési Egyetemen, mint Sport Dietetikus. Számos sportágat kipróbáltam, azonban a birkózás volt az, ami magával ragadott, melyet 2014-ig élsportolói szinten űztem. Jelenleg a Magyar Birkózó Szövetség Dietetikusa vagyok, a Tokioi olimpiai ciklusban, illetve a Magyar Taekwondo Szövetséggel, számos Judo klubbal dolgozom együtt. Az Inbody egy nagyon precíz testösszetétel mérő készülék, amely több mint 40 adatot tud a testünkről bemutatni. Mindenkinek bátran ajánlom. További információkat találsz még a honlapomon!
Bejelentkezés és időpont-egyeztetés a rendezvényre tanácsadásra, inbody-ra:
Masszőr
Enisz Máté – Sportmasszőr, Kinesio Tape ragasztó
Magamról:
Enisz Máté vagyok, 27 éves, Sportmasszőr, Kinesio Tape ragasztó. Életem szerves része a sport, már gyerekkorom óta. Aki ismer tudja, hogy bárhol megtalál, legyen szó a Crossfit teremtől kezdve a tatamiig. Sajnos sportolóként engem sem kerültek el a sport sérülések. Ennek hatására döntöttem úgy, hogy mélyebbre ások ebben a témában. Számos barátomnak és sportoló társamnak tudtam már segíteni. A labdarúgók, a kézilabdások, az ökölvívók, a cselgáncsozók, a jitsusok mindenki tudja mennyire megnehezíti a sportoló életét a sérülés. Ebben az esetben van szükség egy jó masszőrre / Kinesio Tape ragasztóra.
A sportmasszázsról röviden:
Segít megelőzni a sérüléseket, azáltal, hogy javítja az izmok kondícióját. Csökkenti az izomgörcsöket, merev izmok okozta fájdalmakat. Sérülés esetén gyorsítja a gyógyulást. A sportmasszázs fontos szerepet játszik minden sportoló életében, függetlenül attól, hogy sérült-e vagy sem.
Kinesio Taperől röviden: Ha megfelelően van felragasztva, stabilizálja az ízületeket, természetesen a problémától függően. Ezenkìvül segíti a fájdalmas ízület körüli izmok munkáját és növeli az ìzületi mozgásterjedelmet. Ebből következően elkerülhetővé válnak a problémák egy-egy komolyabb edzés időszak / megerőltetés során.
Airsoft
Az airsoft fegyverekkel gyakorolni lehet a fegyverkezelési technikákat és maga a lövés kiváltásával a célzást, továbbá a harci mozgásmódok komplex kivitelezését (pl.: város- és épületharc)! Ezen a helyen lesz lehetőség felpróbálni katonai eszközöket is.
Küzdősport-termékek árusítása
egyeztetés alatt
Az EXPO megvalósítását támogatják
AZSUVI KFt.
Köszönjük a támogatást!!!
Szeretnél részt venni az Expon?
Várunk szeretettel!
Kérdésed merült fel vagy szeretnél valamelyik programra előzetesen bejelentkezni? Vedd fel velünk a kapcsolatot!